Ahogy azt várni lehetett, megkezdődött a deal alapú oldalak kilépése a piacról, sorra szűnnek meg a kuponoldalak (ha konkrétan nem is tűnnek el, de akkor sem aktívak), míg pusztán bátorságból, vagy érthetetlen okokból még mindig jó páran gondolják úgy, hogy tudnak rést találni, az amúgy már régen bebetonozott piac falán.

Először kicsit tekintsük át ezt a kuponosdizós piacot. Mint azt sokan tudják, amerikai példára a Bónuszbrigád jelent meg először Magyarországon, majd gyorsan követte őt a Kuponvilág. Nagyjából ők ketten a leghíresebbek és egyben legismertebbek is most itthon. Aztán természetesen egyre-másra érték egymást a hasonló akciókkal foglalkozó oldalak. Némelyek külföldi deales cégek itthoni megfelelői, mások nagy magyar online kereskedelmi cégek saját próbálkozásai, de persze akadt jó pár magyar vállalkozó is, aki a bizniszben ebben látta a jövőjét.

Na már most ott tartunk, hogy lassan elérik a bűvös 100-as számot a piacon szereplő oldalak, amik természetesen már nem férnek, nem férhetnek meg egymás mellett. A legtöbb oldal egyébként erős Budapest központú, ami hatalmas versenyt szít. Nyilván a fővárosban a legnagyobb fizetőképes kereslet, így nem csoda ha a cégek oda koncentrálnak, de ha egy kicsit tovább is látnának az orruknál, akkor akár szép summákat is akaszthatnának, ha nem az ezredik női fodrászkupont próbálnák eladni Pesten, vagy nem a százezredik celulitmasszázst próbálnák rásózni a nőkre Budán.

Egy kis kreativitást is bele lehetne vinni a dologba, hiszen napról-napra ugyanazokba az akciókba futunk, szinte már nincs is miből válogatni, az amúgy hatalmas kínálatból. Ez akár annak is betudható, hogy az összes oldal ugyanarra a sémára épül, szinte még a dizájnban is alig van valami eltérés az egyes kupondolalak között.

Rövid összefoglalva ez vezetett odáig, hogy szép lassan kezdik „bezárni a boltot” az egyes deales site-ok. Egyelőre a honalpok még élnek, de semmiféle aktivitás nem jellemzi már őket. Ilyen oldalak közt van a BPwow, Árfaragó, GrupaDeal, KözösségiVásár, KuponCafé, KuponHalász, Napituti, Randitipp és a Tsoonami is. Ezeken általában nem látni semmi változást, csak nincsenek egyszerűen új kuponok. Míg vannak olyan oldalak, amelyek nyíltan elismerik, hogy számukra ennyi volt az online kereskedelem világa, téli pihenőre vonultak (lásd. Piggy) vagy egyesültek másik oldallal (lásd. Hetiajánlatok).

Zárszóként egy érdekességre hoznám fel a figyelmet, mégpedig a számos negatív példa ellenére még mindig jó néhány új megjelenő deales oldal van a piacon, pl.: Dealer, Arnoldmegszerzi, NeMaradjLe, Medicinar, Feleannyi, iKupon és Városi Alkusz, amelyeken látszik némi törekvés az egyediségre, de sajnos ez nagyon kevés lesz, ha nyereségesek akarnak lenni, az amúgy még több mint 50 szereplős piacon.

Címkék: online akció kereskedelem deal oldalak ajánlatok kedvezmények kuponoldal

(Egy kis) Év végi összegzés

 2011.12.19. 16:16

 

Bár még van hátra közel két hét az évből, itt az ideje, hogy megálljunk egy pillanatra, és kicsit összegezzük az eddig „munkásságunkat”. Előre hangoztatjuk, hogy ez nem egy befejező poszt (sem véglegesen, sem az idei évet tekintve), mindössze sorra szeretnénk venni, hogy milyen sarkalatos témákat fejtegettünk eddig.
 
Az első bejegyzésekben tulajdonképpen bemutattuk, hogy mi az a közösségi vásárlás, és hogyan is működnek az „online kuponos” vásárlások kis hazánkban.
 
Később megnyugtattuk a szkeptikusokat az internetes vásárlásokkal kapcsolatos felesleges aggályokról. Ez nem azt jelenti, hogy bármelyik cégben, vagy bárkiben megbízhatunk, igenis járjunk nyitott szemmel, és ha kell érdeklődjünk az ajánlatok felől, de a lényeg, hogy a nagy és legálisan működő vállalatok soha nem kockáztatnának egy arculatvesztést.  
 
Ha már az utánajárásnál tartunk… Említést tettünk arról, hogy bizony némi kutatással és körültekintéssel rengeteg pénz spórolható, és arról sem feledkeztünk meg, hogy bizony a hírlevelek is lehetnek hasznosak, ha napi szinten szeretnénk tájékozódnia a legújabb ajánlatokról.
 
Egy bejegyzésünkben lépésről lépésre bemutattuk, hogy miképpen tudunk kupont vásárolni, majd nem sokkal később részletes leírást adtunk az online fizetési lehetőségekről.
 
Élménybeszámolónk után jött egy kis marketingoktatás, majd elindítottuk a „kuponoldalak elemzése” rovatunkat, ahol górcsőre vettünk kicsiket és nagyokat.
 
Reméljük, hogy sok hasznos infóval tudtunk segíteni minden olvasónknak, és bízunk benne, hogy ez a jövőben is így lesz.
 
További jó olvasást és vásárlást kívánunk mindnekinek!

 

Címkék: vásárlás kedvezmény kupon

Kuponoldalak elemzése -Kuponunk

 2011.12.16. 00:27

A mai blogbejegyzésben újfent folytatjuk a magyar kuponos weboldalak elemzését, és egy igen gyors ütemben növekvő kuponoldallal foglalkozunk, a Kuponunk.hu-val.

A kuponunk.hu közelmúltban jött létre, azonban máris a piac egyik meghatározó szereplője, látogatottsága naponta becsléseink szerint átlagosan körülbelül ezer körül mozog, de ez a szám folyamatosan nő, hiszen elég sok pénzt fektetnek marketingbe. A legnagyobb közösségi oldalon csaknem 40.000 követője van az oldalnak. Az oldal saját reklámfilmmel és hangzatos szlogennel is rendelkezik.

 

"A Kuponunk nem csak a csoportos vásárlásról szól, sokkal inkább egyfajta városi kalauz – a legnagyszerűbb módja, hogy felfedezd a várost, ahol élsz, anélkül, hogy mindenhol teljes árat fizetnél"
 

Az oldal küllemre igen tetszetősre sikerült. Igényes, mégis egyszerű, modern webfelület. Színben a sötét lila dominál, míg formában az enyhén lekerekített dobozok, és egyenes vonalak jellemzik. Eközben a struktúra teljesen , a weboldal átlátható, különösebben nem szúrja semmi az ember szemét. Dicséretet érdemel, hogy a dizájn megpróbálja átadni nekünk a karácsony feelinget, hiszen a logóban lévő ember figurák mikulás sapkát viselnek, míg náluk - ellentétben a valósággal - még a hó is esik. 

Az oldalon minden nap új kupon jelenik meg, általában egy hetes lejárati idővel. A kuponok változatosak, bár véleményünk szerint túl kevést utazást kínálnak a látogatóknak.

Fizetni EUROCARD/MASTERCARD, VISA, AMEX és OTP MAESTRO bankkártyákkal, valamint banki átutalással tudunk.

Címkék: kupon elemzése kuponunk kuponoldalak

A mai elemzésünkben a szállodavoucher oldalát vesszük górcső alá! A szállodavoucher eltér az eddig kielemzett oldalak közül, hiszen náluk csakis szállásutalványokat találunk.

A szállodavouchernél főként külföldi szállásutalványokat ajánlanak, elegáns, leggyakrabban belvárosi és wellness szállodákba melyek általában 3 hétig érvényesek (de az érvényességet a leírásban mindig külön is jelezik). Nagyszerű, hogy az utalványok szabadon átruházhatóak. Az utalvány birtokában az időpont egyeztetés és szállásfoglalás mindig közvetlenül a szállodánál történik, az utalvány sorszámának megadásával.

A szállodavoucher nem tartozik a legnagyobb kuponos oldalak közé. Becslésünk szerint csupán napi pár száz egyedi látogató nézi meg a weboldalt. A legnagyobb közösségi oldalon csupán körülbelül 750-en követik őket.

Az oldal struktúrája és kinézete is teljesen eltér a szokványos kuponos oldalaktól. A kuponokat termékeknek hívják, és a termékek kategóriái a külföldi országok, melyekre rákattintva értelemszerűen országok szerint szűrjük az utazási ajánlatokat.

A kinézethez eléggé ambivalensen állunk. Rettentően egyszerűek a színek, semmi árnyékolás vagy különösebb design-elem, mégis egy jól összerakott weboldal látszatát kelti. A kék szín különböző árnyalatai nem zavarják a szemet. Összességében a véleményünk, hogy az oldal 1999-ben egy igen korszerű oldalnak számított volna, viszont manapság csak egy közepes értékelést kaphatnak tőlünk.

Az oldalon regisztrálni pár pillanat csupán. A felső menüsoron a harmadik menüpont a regisztráció, néhány fontos adatunk kitöltése után már vásárolhatunk is szinte bármilyen bankkártyával vagy banki átutalással.


 

Címkék: elemzése kuponoldalak szállodavoucher

A Kuponhalász egy igen kicsi kuponoldal, amely elég rövid múltra tekint vissza a magyar kuponos weboldalak amúgy sem túl öreg piacán. Az oldal fő irányvonala, hogy a legnagyobb városokon kívülre is próbál jó ajánlatokat szervezni, így viszonylag sok ajánlatuk szól a Balaton környékére, és kisebb vidéki városokba. Valójában nem biztos, hogy érdemes sok kuponról beszélni a kuponhalász kapcsán, hiszen hetente csupán egy esetleg kettő új ajánlattal jelentkeznek. Jelenleg az oldalon az egyetlen ajánlat egy 12 db-os műbajusz készlet, ami bár valljuk be, igen csábító ajánlat, egy komoly oldaltól többet várnánk.

Az oldal küllemében is hagy kívánni valót maga után. A design totálisan sablonos, rengeteg kisebb kuponoldal hasonlóképpen néz ki, szerintünk a kuponvilág struktúrája ihlette eme oldalakat. Azonban a másoktól való másolás nem garancia arra, hogy képesek vagyunk legalább olyan jót kreálni. A Kuponhalász túlságosan egyszerű, kezdetleges hatást kelt. Egyedül a színek azok, amibe nem tudnánk belekötni, a kék különböző árnyalatait a fehér háttérral ötvözték, ami  a szemünk számára nyugtató hatást kelt.

Az oldalra való regisztráció a jól megszokott jobb fölső sarokban lévő regisztrációs gomb megnyomása után, egy egyszerű regisztrációs felület kitöltésével valósul meg. A fizetést bankkártyával vagy banki átutalássa lbonyolíthatjuk le.

A kuponhalászt becslésünk szerint 100 körüli napi egyedi látogatóval rendelkezik, míg a legnagyobb közösségi oldalon viszonylag sokan, csaknem tízezren követik!

Címkék: elemzése kuponoldalak kuponhalász

A kuponoldalak elemzése sorozatunkat ma a Buxabarát oldalával bővítjük. A weboldal nem üzemel túl régen, és igen alacsony költségvetéssel rendelkezik, a kisebb kuponoldalak körébe tartozik. A napi egyedi látogatók száma pár száz főre tehető, míg a legnagyobb közösségi oldalon kb. 1.700-an követik.

Az oldal kinézetre igen egyszerű és nem valami tetszetős. A világoskék szín dominál, megspékelve a kék egy sötétebb árnyalatával, sárgával és némi pirossal. A színösszeállítással nem is lenne gond, azonban a dobozok, ábrák, formák valahogy nagyon kezdetlegesnek, puritánnak tűnnek, bár némi árnyékolást és effektet belevitt a designer, az összhatás nem egy profi kuponoldal látszatát kelti. Egy gyenge hármas értékelést adnánk nekik jóindulattal egy ötös skálán.

 

Az oldalon körülbelül 2-3 naponta jelenik meg új ajánlat, és a kuponok lejárati ideje általában egy hét. Az ajánlatok túlnyomó többségét az egészség és szépségápolás kategóriába sorolnánk.

A Buxabarát rendelkezik egy olyan plusszal, amit eddig nem sok kuponos oldalon láttunk: pontokat lehet gyűjteni barátaink meghívásával, valamint a vásárlások alkalmával, és ezeket a pontokat később levásárolhatjuk a weboldalon értékes tárgyakra. Ez egy nagyon jó kezdeményezés szerintünk, reméljük az ötlet kiforrja magát, és általa nagyobb lendületet vesz az oldal.

Az oldalon fizethetünk bankkártyával és banki átutalással, azonban szintén egyedi dolog, hogy a virtuális kuponunkat SMS-ben kapjuk meg, így a kuponkódot még gyorsabban és egyszerűbben felhasználhatjuk. Praktikus találmány.

Összességében a Buxabarát egy igen innovatív kis oldalnak tűnik, ami bár kinézetre nem nyerte el tetszésünket, de funkcióiban egész egyedi dolgokat mutat. Örülnénk, ha sikerülne fennmaradnia a Kuponos Piacon!

Címkék: elemzés buxabarát kuponoldalak

A kuponoldalak elemzése rovatunk mai bejegyzésében az akcion.hu-val foglalkozunk. Az akcion 2011 nyár óta van jelen a közép-európai piacon, köztük Magyarországon, az akcion.hu-val. Az oldal nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően igen sok különleges ajánlatot, köztük rengeteg külföldi utazást kínál kedvező áron. Az oldal igen gyorsan viszonylag előkelő pozícióba került a magyar weboldalak között,körülbelül az 1800. magyar leglátogatottabb oldal, míg átlagban 2200-an nézik naponta. A közösségi oldalakon egyébként nem kampányolnak intenzíven, csupán 1000-en követik az oldalt.

 Az oldal designja véleményünk szerint igen gyengére sikeredett. Alapvetően a színvilág teljesen rendbe van, a domináló piros, sárga és fehér színek tökéletesen passzolnak egymáshoz, azonban az oldalon megtalálható dobozok, kiírások, felhasznált betűtípusok totálisan elütnek egymástól és olyan, mintha találomra válogatták volna össze a különböző elemek stílusát. Mindenesetre a látogatóban mély nyomot hagy ez a gusztustalan hatás. A színek és a korrekt logó miatt adunk egy gyenge közepes értékelést.

 

Regisztrálni (,ha nem így van, azt a kommentekbe legyetek szívesek jelezni) nem igazán lehet. Sőt nem is kell a vásárlásokhoz, a kérdés csupán, hogy akkor a bejelentkezés menüpont mire való. Fizetni egyébként szinte bármilyen itthon használatos bankkártyával és banki átutalással lehet.

 

Az oldalon naponta átlagosan 2 új ajánlat van, a jelenlegi kuponok közül szerintünk a legkedvezőbb a hétlépéses hajvágás (női olvasóinknak) és egy budapeti luxusszállodába szóló ajánlat.

Címkék: elemzés kuponoldalak akcion.hu

Kuponoldal analízis - Maikupon

 2011.11.04. 17:28

Mostani posztunkban a magyar kuponoldalak egyik üde színfoltjaként jelenlévő Maikupont vizsgáljuk meg közelebbről, és nézzük meg miként is működik az oldal.

Első körben egy nagyon egyszerű dizájnba botlik az ember, a logó ötletes, bár egyszerű, a fejléc színei viszont elütnek az oldal többi részétől. A menü érdekesen lett megoldva, két részre lett választva, az egyiknél az aktuális/korábbi kuponokat, nyereményjátékot és egyéb ingyenesen nyomtatható kuponokat találunk, míg a másik részen a bejelentkezés/regisztráció/hírlevél feliratkozás észlelhető.

Mint látható, nagyon sok böngésznivaló nincs az oldalon, a lényeg, az aktuális kupon természetesen „kiszúrja a szemünket”, jól megszokott sémára épít, amivel semmi baj sincs, hiszen ez egy teljesen jól bevált sablon.

A fő akciós kupon jobb oldalán találhatóak a további aktuális kuponok, összesen olyan tíz élő kupon van fent az oldalon átlagosan, hétköznaponként napi két új akció kerül ki, hétvégén nem szoktak, vagy csak elég ritkán hirdetnek új akciót.

A kategóriákat tekintve itt is vegyesen találunk kuponokat, de a fő irányvonalat a kedvezményes koncert belépők, egyéb rendezvényekre jegyek, illetve bérletek szolgáltatják. Egy két termékre vonatkozó kupon mellett természetesen a szépészet is megjelenik, ami érdekes viszont, hogy utazással foglalkozó akciót nem találunk, egyáltalán nincs a Maikuponon.

Az oldal látogatóit tekintve viszonylag kevésbé nézett, de a legjobb 5 ezer magyar között azért megtalálható. A facebook követőinek száma ennek ellenére majdnem eléri a tízezret, és egészen aktív kis bázist sikerült kiépíteniük.

A Maikupon egyebek mellett rendelkezik twitter accounttal és iwiw klubbal, a legújabb ajánlatokat pedig akár rss-ből is betölthetjük.

A vásárláshoz szükségünk van regisztrációra, utána a gombra kattintva egy egyszerű formula vár minket, amit értelemszerűen kitöltve tovább dob a fizetési oldalra. Két féle módot választhatunk, a bankkártyás, illetve átutalásos fizetést, amit a voxpayen keresztül intézhetünk.

Habár nem a legkiemelkedőbb ötletekkel megáldott oldal a Maikupon, a kisebb hiányosságait a remek és egyedi ajánlataival kárpótolja. Akár kedvezményesen vehetünk belépőt a Stratégia 2012 Konferenciára, vagy egy Csináld magad tanfolyamon sajátíthatjuk el a Swaroski kristályos ajándékok készítésének fortélyait, de akár Salsa tanfolyamon is részt vehetünk, valamint családi névnapos falinaptárt is készíttethetünk akciósan.

Címkék: koncert aktuális fizetés kupon korábbi belépők bankkártyás szépészet maikupon átutalásos

A mai bejegyzésben az egyik legnagyobb, hatalmas költségvetéssel dolgozó, és rengeteg ajánlatot kínáló kuponoldallal foglalkozunk, a KuponVilággal.

 

A KuponVilág küllemre véleményünk szerint nagyon tetszetős. Egyedi, egyszerű design, azonban látszik rajta, hogy sokat dolgoztak vele, a különböző dobozok passzolnak egymáshoz színben és formában is. A struktúra szintén elnyerte tetszésünket. Az főoldalon a legújabb ajánlatba botlunk, míg a jobb oldalsó sávban a többi aktuális kupon sorakozik. Szűrhetünk nagyvárosokra, és megtekinthetjük a korábbi ajánlatokat is.

Az oldal egyébként igen népszerű, a legnagyobb közösségi portálon közel 140.000-en követik, hírlevéllistájuk eléri a 350.000 főt, míg az egyedi látogatók száma naponta körülbelül 22.500-ra rúg. Ezzel a Kuponvilág Magyarország 83. legnézettebb oldalának vallhatja magát. Az oldal által közzétett statisztikai mutatók alapján érdekes, hogy vásárlóik majdnem fele férfi, 48%-uk, míg 52% (a 18 és 45 év közötti korosztályt figyelembe véve). A két legfelkapottabb kuponkategória a szépségápolás és az utazás.

A KuponVilágon a regisztráció igen egyszerű, csupán nevünket, és email címünket kell megadni, valamint választanunk kell egy jelszót. A kuponokért fizethetünk Banki Átutalással, szinte bármilyen itthon használatos bankkártyával vagy akár PayPal-lal is.

 

Címkék: elemzés kupon elemzése kuponvilág kuponoldalak

Kuponoldal analízis - Együtt.hu

 2011.10.27. 18:17

Az egyik feltörekvő dealekkel, kuponokkal és akciós ajánlatokkal foglalkozó magyar oldalként tekinthetünk az Együtt.hu-ra. A hatalmas marketingköltségekkel rendelkező site olyan televíziós csatornákon hirdet, mint például a tv2, sport1, sport2, viva, minimax, vagy akár a zone romantica.

A mindössze 2011 júliusa óta jelen lévő oldal hamar nagy nézettségre tett szert, a magyar oldalak közül már a legjobb ezerbe is be tudta férkőzni magát.

Az oldal a kuponos siteok jól megszokott sémájára épít, dizájnjában a barátságos zöld és világoskék színeket erősíti, a narancs és szürke kombinálásával karöltve. Az Együtt.hu nem hivalkodó, az egyszerűségre törekedik, az oldal betöltése után a legfontosabb napi akciójukat lehet megtekinteni.

 

A további aktuális ajánlatok jobb oldalt tűnnek még fel, kategóriájukban természetesen utazás, szépészet, gasztronómia és egyéb trendi kuponokat fedezhetünk még fel. Ami különösen érdekesnek találtunk az egy 50%-os tandíj kedvezményre jogosító Musical Színész képzés volt, ilyet még nem igen láttunk a többi kuponoldalon.

Vásárolni természetesen csak egy regisztrációt megelőző bejelentkezés után lehet, az oldalra való feliratkozás után rögtön kapunk 500 Együttpontot, amit felhasználhatunk bármilyen vásárláskor.

A fizetési módok között bankkártyás, banki átutalásos és paypalos fizetést találunk, nagy sajnálatunkra itt is kevés a fizetési opció, egy netellert, vagy moneybookerset még el tudnánk viselni.

Érdemes egy kicsit több figyelmet szentelni a barát meghívása rendszerükre, hiszen még többet spórolunk meg, ha ismerőseink is csatlakoznak az Együtt.hu-hoz és vásárolnak. Az Együttpontjainkat egy adott kupon akár 99%-os megvásárlására is felhasználhatjuk.

Az ajánlatokra bővebben nem szeretnénk kitérni, gyakorlatilag az összes, egyébként már említett kategóriában találunk magunknak megfelelő kupont, Gyulán tölthetünk el pár kellemes napot, vagy akár egy csodás őszi balatoni üdülést is beiktathatunk igen nagy kedvezménnyel.

Heti szinten átlagosan olyan 10-15 friss akció kerül ki, ami erős közepesnek mondható, viszont előreláthatólag ez a szám hamarosan tovább fog növekedni.

A közösségi oldalak közül a facebookon, twitteren és youtube-on találhatunk Együtt.hu profilt, ebből természetesen a facebook mindent, gyakorlatilag utóbbi kettő nem is volt frissítve több mint egy hónapja.

A facebook profil viszont tetszetős, 17 ezer rajongóval elfogadhatónak mondható a fanpage-ük. A frissítéssel itt is gondok akadnak, napi maximum egy posztot tesznek ki, így itt is lehetne még hova fejlődni.

Az oldal tőlünk egy jó értékelést kap, hiszen , viszont az még messze nincs kiaknázva, és nem is érezzük az ez irányú törekvést.

Címkék: kupon kategóriák kuponblog kuponoldal együtt.hu

A sorozatunk legújabb részében a foglaljvelunk.hu oldallal foglalkozunk. A foglaljvelunk valószínűleg a Metropol tulajdonában van, amely Magyarországon a legolvasottabb ingyenes napilap.

 A foglaljvelunk oldala igen egyszerű, letisztult, a színek nem szúrják az ember szemét, azonban a design szerintünk túl szimpla. A szürke és a zöld kombinációjára épülő arculat maximum egy közepes értékelést kapna tőlünk. A design-ért felelős munkatársnak innen is üzennénk, hogy az egyszerűség valóban jó kiindulópont bármely weboldalnál, de érdemes lenne valamivel mégis feldobni az oldalt. Eladni szeretnének, nem elaltatni.

 

A struktúra a designhoz hasonlóan igen letisztult. Főmenük nincsenek, lényegében a főoldalról megnyithatjuk az összes aktuális kupont, ajánlatot. Azonban ez szerintünk egyáltalán nem probléma, hiszen a lényeget így elérjük egy-két kattintással, felesleges időveszteség nélkül. A struktúrára egy erős érékelést tudnánk adni.

A regisztráció a megszokott módon jobb felső sarokból megnyitható ablakban történik, azonban a foglaljvelunk-hu oldalán lévő űrlapon a megszokotthoz képest valamivel több adatunkat kell megadni, azonban ez csupán néhány plusz másodpercet vehet igénybe.

A regisztráció után egyetlen dolgunk, hogy válogassunk az ajánlatok közül. Jelenleg hét kupont találhatunk az oldalon, míg naponta átlagosan egy új kupon jelenik meg. Szerintünk jelenleg a két legjobb kupon a TEVA-VASAS vízilabda csapat hazai BL csoportmérkőzéseire szóló ajánlat, és a valóban nagyon kedvezményes áron kínált bowlingozási lehetőség.

Fizetni a szinte bármilyen bankkártyával illetve banki átutalással tudunk az oldalon. Természetesen csak regisztráció után.

Az oldalt a legnagyobb közösségi oldalon körülbelül 6000-en követik, és naponta becslésünk szerint mintegy 1000 egyedi látogató nyitja meg.

Címkék: elemzés kuponoldalak foglaljvelunk

Kuponoldalak elemzése - Tsoonami

 2011.10.16. 00:23

Folytatjuk sorozatunkat, melyben gorcső alá vesszük a magyar kuponos piacon megtalálható weboldalakat,bemutatjuk az oldalak előnyeit, hátrányait, funkcióit. A mostani választás a Tsoonami.hu oldalára esett. 

A Tsoonami egy olyan kuponos oldal, amely csak a fővárosba kínál ajánlatokat. Azonban így is a piac egyik meghatározó szereplője, a legnagyobb oldalak után nézettség szempontjából a középmezőnybe sorolnánk. Az általunk végzett becslés alapján a weboldal körülbelül napi 2500 egyedi látogatót vonz, és a magyar oldalak közül az 1860. leglátogatottabb oldal, ami egy igen előkelő helyezés. A legnagyobb közösségi oldalon, a facebookon 5600-an követik.

 

 A Tsoonami küllemre szerintünk egy erős közepes értékelést kaphatna. Ahogy a Piggy.hu-nál, itt is díjazzuk, hogy egyedi a struktúra, és eltér a kuponos oldalaktól megszokott sémától, azonban valahogy nem áll össze a kép, olyan, mintha a designer egy nap alatt dobta volna össze, különös ötletek nélkül, összeollózva ami épp eszébe jutott. A kék háttér elmegy, és az egyszerű menüben sem találunk kivetni valót. 

 

Ahogy szinte minden kuponos oldalon, itt is a jobb felső sarokban található a regisztráció menüpont, amit pillanatok alatt kitölthetünk, és már akár meg is vehetjük az általunk kiszemelt kupont. Fizethetünk Visa, Mastercard vagy AmEx bankkártyával, banki átutalással, vagy PayPal-lal is, ami egy igen praktikus fizetési megoldás. (A PayPal-ról már egy korábbi bejegyzésben írtunk, aki esetleg nem tudná miről van szó, az olvasson vissza kicsit.)

Az oldalon általában öt ajánlat van egyszerre, egy-egy ajánlat 5-7 napig érvényes. Jelenleg az oldalon keresztül kedvezményesen stresszmentesíthetjük magunkat, ehetünk egy jót a Corner's Pub-ban vagy akár elvihetjük a lurkókat a Gyereksarokba.

 

Címkék: elemzés tsoonami kuponoldalak

Kuponoldalak elemzése - Piggy.hu

 2011.10.11. 23:47

Egy új sorozatot indítunk a kuponblogban. A következő jó néhány bejegyzést annak szenteljük, hogy egytől egyig kielemezzük a magyar piacon megtalálható kuponos oldalakat, a teljesség igénye nélkül, az általunk véletlenszerűen kialakított sorrendben. A sorozat célja, bemutatni az oldalak előnyeit, hátrányait, esetleges extra funkcióit. Kitérünk a designra és a fizetési módokra is.

A cikksorozatot egy kisebb, kuponoldallal, a piggy.hu-val indítjuk. Az oldal kinézetre igen egyedinek mondható, hogy kinek tetszik vagy kinek nem, ízlés dolga. Mi érdekesnek találjuk a malacos design-t. A többi, sokszor egy sablonra épülő kuponos oldalhoz képest valóban újat alkottak, azonban úgy véljük túl gyerekesre sikerült az összkép, de mint már említettük, ez ízlés dolga.

 

Mivel egy kisebb oldalról beszélünk, így magától értetődő, hogy nem rendelkezik annyi ajánlattal, mint a piacot vezető oldalak. Általában 2-3 naponta ’érkezik’ egy új ajánlat, azonban minden kupon viszonylag hosszú ideig elérhető, esetenként akár két hétig is. (Jelenleg két ajánlatuk él, féláron fallabdázhatunk, vagy akár pici szúrással nagy örömben lehet részünk, hiszen piercinget csináltathatunk magunknak )

Ha kupont szeretnénk vásárolni, azt igen egyszerűen megtehetjük. A jobb felső sarokban található a regisztráció menüpont, ahol tényleg csak a legalapvetőbb adatainkat kell kitöltenünk, és máris válogathatunk a kuponok közül. (Nyilván regisztráció nélkül is megnézhetünk minden kupont, de ha vásárolni szeretnénk, akkor muszáj regisztrálnunk). Fizetni szinte bármilyen bankkártyával tudunk (a CIB rendszerén keresztül megy végbe az átutalás), de választhatjuk a hagyományos banki átutalást is.

Az oldal a közösségi oldalakon viszonylag népszerű, 11.500 facebook lájkkal rendelkezik, az átlagos napi nézettsége azonban csupán 100-200 körül van.
 

Címkék: elemzés kuponoldalak piggy.hu

A hazai kuponos piac 1 év után

 2011.09.30. 17:08

A mai bejegyzésben a teljesség igénye nélkül, ám igen pontos becslésekkel alátámasztva áttekintjük, hogyan alakult a hazai kuponos piac helyzete a kialakulását követő egy évben. Mely kuponoldalak törtek a magyar piac élére, mekkora ezen oldalak nézettsége, közösségi oldalakon való elterjedése

Az alábbi táblázattal azt szemléltetem, hogy az adott kuponos oldal hányadik legnézettebb magyar weboldal, hozzávetőlegesen mennyi egyedi látogatója van nap mint nap, valamint mennyien követik facebookon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Láthatjuk, hogy a piacot két nagy oldal, a kuponvilag.hu és a bonuszbrigad.hu dominálja, míg az egyutt.hu a tsoonami.hu és az akcion.hu szépen kapaszkodnak felfele. A sereghajtók között találhatóak az olyan oldalak, mint a kedvezmenyvilag.hu vagy a piggy.hu. Kérdés, hogy a sereghajtók meg tudnak-e újulni, vagy idővel kilépnek a piacról (becsődölnek).

 

Érdekes még, hogy a facebook követők száma milyen módon aránylik a napi egyedi látogatók számával. Míg a két nagy oldal a közösségi portálon is a legnépszerűbb, addig észrevehetjük, hogy például az igen előkelő helyen lévő, és gyorsan növekvő akcion.hu csupán 1050 lájkkal rendelkezik. Mindebből az következik, hogy fontos a közösségi oldalakon való aktív megjelenés, illetve a követők számának a gyarapítása, azonban az üzlet nem ezen áll vagy bukik.

 

Ha a magyar kuponos piacról beszélünk, meg kell említenünk a kupongyűjtő, úgynevezett aggregátor oldalakat, melyek a kuponos oldalak kuponjait szedik egy csokorba és egy helyen kínálják őket.

 

Ezen oldalak nézettsége egyelőre jóval alacsonyabb, mint a vezető kuponos oldalaké, azonban igen hasznos oldalak, és a piacon csupán körülbelül fél éve vannak jelen, fél év lemaradással bírnak tehát a kuponos oldalakkal szemben. Ilyen gyűjtőoldalak a qponverzum.hu (a legnézettebb kupongyűjtő oldal, 12 000 facebook követővel)  macsak.hu (1500 Facebook követő), happyfaces.hu (7000 lájk), valamint a kedvezmenykereso.hu (amely például csupán egy hónapja van jelen, viszont egész sok kellemes funkcióval próbálja elcsábítani a látogatókat, eddig 750 lájkot gyűjtött).

 

Kíváncsian várom véleményeteket a hazai kuponpiac jelenével, jövőjével kapcsolatban!

Címkék: piac 1 év kupon kupongyűjtő

Ezt a bejegyzést főleg a szkeptikusoknak ajánlom, akik bár nyilvánvalóan mindenhol látják a kuponos hirdetéseket, ajánlatokat, átverésnek, lehúzásnak gondolják az egészet. Arra gyanakodnak, hogy az alacsonyabb ár, az a szolgáltatás csorbulásával,  a termékek minőségének gyengeségével jár együtt. Hiszen miért érné meg egy jól működő vállalatnak a saját jól bevált árpolitikájával szembemenni, és  eladni ugyanazon terméket/szolgáltatást akár az addigi ár feléért vagy még nagyobb kedvezménnyel???

Több 40-50 év körüli, aktívan internetező ismerősömmel beszélgettem a témáról, és sokuk amint meghallotta, a kupon szót,  első hallásra vágta rá, hogy CSALÁS! Majd érveltek a már fent leírtak szerint. Meggyőződésük (persze tapasztalat nélkül ítélkeznek), hogy itt valami igazán nem stimmel.

Nem győztem nekik magyarázni. Nem magyarázkodni, hanem elmagyarázni, hogyan is működik ez a valóságban, és miért éri meg egy stabil forgalmat és nyereséget felmutató vállalatnak termékeit ilyen formán, kuponos oldalakon keresztül értékesíteni.

A megoldás lényegében pofon egyszerű. Így OLCSÓ A MARKETING. Hiszen rengeteg emberhez tud eljutni, nagyon rövid időn belül, a kuponos oldalak, és a kuponokat hirdető egyéb oldalak által, a marketingért viszont már csak akkor fog fizetni, amikor tényleges terméket/szolgáltatást ad el. Így megspórolja azt a költséget, amelyet egy másik marketing csatornán, például egy televíziós hirdetés révén elszenved, mivel nyilván a reklámot látók mindegyike nem fog beszaladni a termékükért.

Persze - vágják rá erre kedves szkeptikus ismerőseim - de a kuponos oldalak hirdetéseit látó internetes olvasók  sem mind veszik meg a terméket/szolgáltatást! Naná, hogy nem. Azonban annak a marketing költségeit már nem a szolgáltatást kínáló vállalat fizeti, hanem a kuponos oldal. Érthető? Ennyire egyszerű a dolog, szó sincs átverésről, lehúzásról, csalásról kedves kételkedők.

Talán világos ezek után, hogy miért lehetséges, hogy ugyanazon terméket, ugyanolyan formában, ugyanabban a minőségben megkapjuk az ár töredékéért. Ha nem, akkor vitassuk meg a témát lentebb!

Címkék: marketing olcsó szkeptikusok kupon

A Kuponfilm

 2011.09.18. 15:32

A mai bejegyzésben a vasárnapra való tekintettel egy könnyed kisfilmmel, a kuponokról szóló trailerparódiával szeretnénk vidámabbá tenni a kuponok szerelmeseinek napját (angoltudás előny, de a képekből is világossá válik a sztori)!

A Kuponfilm:

 

Címkék: a könnyed kuponfilm trailerparódia

Élménybeszámoló

 2011.09.14. 13:00

Hogyan is megy a kuponnal történő vásárlás a gyakorlatban?

Igen egyszerűen. Egy bogácsi hosszú hétvégét néztünk ki barántőmmel, illetve a barátommal és kedvesével, hiszen az egyik kuponos oldalon pont kedvezményesen hozzá tudtunk jutni. Egyébként Bogácsról már eleve tudtuk, hogy jó hely, 8 éve én már jártam ott egyszer és nagyon jól éreztem magam.

A kupon megvásárlása ugye igen egyszerűen lezajlott, bankkártyával fizettem a kuponért, amiért egy virtuális kupont kaptam emailen keresztül. A kupon természetesen az én nevemre szólt, és egyedi kóddal rendelkezett.

Mivel egy teljes hónapon keresztül felhasználhattuk volna a kupont, fel kellett hívnunk a panziót, hogy a következő hétvégére van-e 2 szobás apartmanjuk. Szerencsére volt, így 3 nappal később már a panzió előtt álltunk.

Egy nagyon kedves 40 körüli hölgy fogadott minket, már várt ránk. A kupon beváltásával semmi gond nem volt, odaadtuk, ő elkönyvelte, majd megmutatta a szállásunkat, és megbeszéltük a hellyel illetve az étkezéssel kapcsolatos részleteket. A szállás egy nagyon szép, modern apartman volt, közel az üdülőváros centrumához.  

Mivel a kupon magába foglalt a 4 fős társaság számára egy ingyen belépőt a termál vízzel is rendelkező strandra, a második napon meglátogattuk azt is, nem csalódtunk abban sem.

2 éjszakát, 3 napot töltöttünk el Bogácson, nagyszerű kiruccanás volt, harmad áron, azonban ez a szolgáltatás minőségéből semmit nem vont le. Pozitív élménnyel lettünk gazdagabbak.

Címkék: szolgáltatás apartman bogács kupon

A mai bejegyzésünkben egy online fizetési rendszerrel foglalkozunk; a PayPal-lal. A rendszeren keresztül rengeteg helyen fizethetünk online szolgáltatásokért, vásárlásokért, és természetesen a legtöbb helyen a kuponokért is. 


Meggyőződésem, hogy Magyarországon rengeteg olyan internet felhasználó van, akinek nincs bankkártyája, vagy bankkártyájának adatait nem szívesen adja meg egy általa alig ismert weboldalon. A PayPal-lal ezt az űrt át tudjuk hidalni, hiszen fogadhatunk valamint küldhetünk is pénzt bankkártya nélkül, biztonságosan.

A PayPal-lal minden pénzküldés ingyenes, ezt megtehetjük online, mobiltelefonon keresztül vagy a skype rendszerét használva. Jelenleg a Föld 190 országából használhatjuk a rendszert.


A pénz fogadása költséggel jár, a fogadott összeg 1,9 – 3%-a, minimum $0.3, azonban egy esetleges kuponvásárlás során ez természetesen nem minket, vásárlókat terhel, hanem a kupont értékesítő weboldalt.


A PayPal jelenleg sajnos még nem rendelkezik magyar nyelvű felülettel, azonban a regisztráció és a rendszer használata igen egyszerű. A PayPal weboldalán a bal oldalon található sign up-ra kattintsunk, amely egy regisztrációs űrlapra irányít bennünket. Itt ki kell töltenünk néhány adatot, a legfontosabb az email címünk, hiszen innentől kezdve ez lesz a rendszeren belüli azonosítónk. Az egyenlegünket 3 módon tölthetjük fel: pénzt kapunk más PayPal felhasználótól, bankkártyával vagy banki átutalással.


Volt már Önök közül, aki PayPal-lal fizetett egy kuponért? Esetleg rossz véleménye van eme online fizetési rendszerről? Ossza meg velünk véleményét, kommenteljen!
 

Címkék: online paypal rendszer praktikus kupon fizetési

A kuponvásárlás folyamata

 2011.09.05. 12:23

 

Eljött az ideje, hogy (képekkel együtt) bemutassuk a kuponvásárlás folyamatát. Lássuk a lépéseket! Mivel minél több ajánlat közül szeretnénk válogatni, ezért keressük fel az egyik a kupongyűjtő oldalt, például a KedvezményKereső.hu-t.


 

1.       Szűrjünk az oldalon az oldalsó sávban található filter segítségével (ez nem kötelező), hogy speciálisabb legyen a keresésünk.

 

 

   Válasszuk ki a listából a számunkra megfelelő kupont,

és kattintsunk a "Több info"-ra.

 

 

          Ha a vásárlás mellett döntöttünk, akkor alul a Megveszem buttonra.

 

 

    Ezután a kupont áruló oldalra fogunk jutni,

ahol klikkeljünk a „Vedd meg most” gombra.

 

Ezután jelentkezzünk be, vagy amennyiben nincs saját fiókunk, akkor regisztráljunk.

 

       Miután beléptünk válasszuk ki, hogy hány kupont szeretnénk venni, (esetleg azt is megadhatjuk, hogy ajándéknak szánjuk valakinek), és klikk a „Tovább” gombra.

 

 

   Válasszuk ki értelemszerűen a fizetési módszert,és ismét kattintsunk a „Továbbra”.

 

 

  Kattintsunk a „Megrendelem” buttonra.

 

     A felugró OTP-fizetési modulban adjuk meg a kártyaadatokat (a CVV-kód a kártyánk hátulján lévő utolsó három szám), és indítsuk el a tranzakciót.

 

 

 

Címkék: akció kedvezmény kedvezménykereső kuponvásárlás

A magyar (és természetesen a külföldi) kuponoldalak legtöbbje rendelkezik hírlevél funkcióval, amiről alapvetően két velős vélemény terjedt el a felhasználók körében: az egyik szerint a hírlevelek igenis hasznos információkat tartalmaznak a userek számára, míg a másik szerint ezek az üzenetek csak feleslegesen foglalják el a helyet a e-mail fiókunkban, és kifejezetten zavaró hatást keltenek az emberben.

Tény, hogy számos kuponoldal kezdőlapján felugrálnak a hírlevelekkel kapcsolatos regisztrációk lehetőségei, amik ténylegesen idegesítő érzést kelthetnek a potenciális vásárlókban. Talán a hírlevélre történő feliratkozást nem kellene ennyire (halkan mondjuk ki, hogy erőszakosan) erőltetniük a weblapoknak, lehetne ezt finomabban is kezelni.

Aki feliratkozik a levelekre, az bizony kapni fogja őket minden nap, de elvégre mire is számított a kliensünk a regisztrációnál? Két dolgot itt azonnal le szeretnék szögezni: a kuponoldalak hírlevelei egészen igényesen vannak kialakítva –elkerülve ezzel a „spam” hatást -, és abszolút nem hivalkodók a vásárlók felé. Szépen struktúrált, könnyen áttekinthető ajánlatokat találhatunk a maileken. Abban az esetben, ha valaki mégis megunta a hírlevél áramlatot, akkor pár kattintással le tud iratkozni azokról, megoldva ezzel a felmerülő problémát.

Nem kell így pánikba esni a kuponos hírleveleknél

Egyébként a hírlevelek közel sem annyira haszontalanok, mint ahogy (sztereotípiából) gondolnánk, mivel ha rendszeresen ellenőrizzük a postafiókunkat – és miért ne tennénk -, akkor bizony rábukkanhatunk a számunkra megfelelő ajánlatokra anélkül, hogy felmentünk volna a kuponoldalra.

A legérdemesebb a kuponösszesítő oldalak hírleveleire feliratkozni, ugyanis itt minden ajánlatot meg fogunk találni, aminek következtében nem maradunk le a legjobb akciókról. 

A következő bejegyzésben részletezni fogjuk egy kuponvásárlás folyamatát az elejétől a végéig, úgyhogy innentől kezdve nem lesz probléma egyetlen vásárlás sem az érdeklődők számára. 

Címkék: spam hírlevél kedvezmény kupon kuponoldal kedvezménykereső

Lustaság = pénzkidobás

 2011.08.23. 16:40

Tombol a nyár, a szabadban nagyjából 40 fok van, ezért az aktuális témánk a nyaralás lesz, illetve pontosítva a topikot: hogyan is találhatunk olcsó és megbízható bel –és külföldi utazásokat?

Elcsépelt dolog, de ismét meg kell említenünk azt, hogy a magyar ember bizony „ugrik az akciókra”. Szögezzük le, hogy jogosan. A mostani gazdasági helyzet mellett az embereknek nincs kapacitásuk arra, hogy elutazzanak nyaralni vagy üdülni. Ennek ellenére, az online akciók kereteiben egyre többen vásárolnak „kedvezményes” utakat.
Úgy gondolom, hogy itt az ideje annak, hogy különválasszuk az akciókat és a kedvezményes kuponokat.
 
Az akciókat általában a cégek direktben hirdetik meg, amelyek által a vásárló 10-20%-os kedvezményben részesülhet, míg a kupongyűjtő oldalakon ezek az engedmények általában 45%-nál kezdődnek. Ahogy látjuk, nagyon nem mindegy, hogy mennyi pénzbe kerül a nyaralásunk, és ahhoz hogy olcsóbban jussunk hozzá egy-egy szolgáltatáshoz, nem kell más, mint némi türelem, keresgélés és „utánajárás”.
 
A magyar internetezők többsége, még mindig kétféle módon keres valamit a neten:
-          beírja a keresőbe az általa kiválasztott kulcskifejezést, és az első öt találat közül válogat
-         a jól bevált/megszokott oldalakról található bannereken keresztül szörföl át másik weblapokra
 
Némi keresgéléssel és körültekintéssel könnyedén találhatunk a számunkra megfelelő árral rendelkező kuponokat, amelyekkel bizony komoly összegeket takaríthatunk meg. Lássunk egy példát:
Tegyük fel, hogy elhatároztuk, hogy mi bizony jó néhány kellemes napot szeretnénk eltölteni egy wellness-szállóban, hogy kipihenjük az év fáradalmait. A választásunk Hajdúszoboszlóra esik, ahol egy középkategóriás szállást keresünk.
 
A Google természetesen dobja ki szépen sorban a találatokat, és mi rá is kattintunk egy háromcsillagos ajánlatra, ahol egy éjszaka egy kétágyas szobában 11 000 Ft/fő. Ha három napot maradunk, akkor barátok között is 66 000 Ft-ot fogunk fizetni csak a szállásért. Egy kuponösszesítő oldalon találunk egy szállást, ami hasonló felszereltségű, mint az előző, és 110 000 Ft-ról van leárazva 55 000-re két fő részére, három éjszakára. Ha megnézzük a két ajánlatot, akkor a szolgáltatások között nem ütközik ki a 11 000 Ft-os különbség a drágább szálláshely javára. Ha jól belegondolunk, akkor ezzel a plusz 11 000 Ft-tal gyakorlatilag megspóroltuk a benzinpénzt mégha az oda-vissza útra nem is, de az oda útra szinte biztosan.
 
Tehát érdemes keresgélni, kutakodni, de a kuponösszesítő oldalaknak köszönhetően egy helyen is megtalálhatjuk a jobbnál jobb akciókat.

Címkék: nyaralás spórolás üdülés kuponok kedvezményesen

 A legtöbb szkeptikus azt a kérdést teszi fel elsőnek az interneten történő vásárlásokkal kapcsolatban, hogy vajon biztonságos dolog-e a világhálón fizetni, ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy a „csaló” (kupon)oldalak visszaélve az adatainkkal „megrövidíthetik” a bankszámlánkat.

Szeretnénk leszögezni, hogy ez a felvetés teljesen nevetséges és lehetetlen. Amikor egy tranzakciót hajtunk végre, akkor sohasem az aktuális (kupon)oldalon fizetünk be, hanem komoly háttérrel rendelkező bankok online felületén küldhetjük el a pénzünket az oldalnak. Tehát gyakorlatilag a bank egy közvetítő szerepet tölt be a két fél a között (némi pénzért cserébe), így szó sem lehet semmilyen nemű visszaélésről.

Itt gyakorlatilag be is fejezhetnénk a bejegyzést, de azért még térjünk ki külön a kuponoldalaknál megszerzett kedvezményekre.

Előfordulhat olyan eset, hogy megveszem a kupont és nem kapom meg a kedvezményt/nem is létezik az akció/nem fogadják el a szolgáltatónál a kuponomat?

Tény, hogy az utóbbi időben egy-két kisebb site bedőlt, és ebből kifolyólag problémák adódtak a kuponok beváltásánál. Ettől függetlenül a fenti összetett kérdésre a következő válaszokat és tanácsokat tudjuk adni:

Nem kapom meg a kedvezményt?” – ilyen egy komoly oldalnál (Kuponvilág, Tsoonami) egyszerűen nem lehetséges. A kuponoldal és a szolgáltató szerződésben állnak egymással, ezért az aktuális ajánlatok érvényesnek tekinthetők, abban az esetben, ha megtörtént a minimális számú vásárlás.

Nem is létezik az akció/ nem fogadják el a szolgáltatónál a kuponomat” – a fenti válaszból egyértelműen következik, hogy kamu akciókat nem jelentethet meg a kuponos site, illetve a szerződés miatt a szolgáltatónak kötelező elfogadnia a kinyomtatott kupont.

Abban az esetben, ha valaki veszi a fáradtságot, és még többet szeretne megtudni az ajánlatokról, akkor érdemes böngésznie a kuponoldalak közösségi fórumait. Itt szinte bármire választ kaphat a felhasználó, ami az ajánlattal kapcsolatos. Ne habozzunk, ha kérdést szeretnénk feltenni, írjunk a közösségi oldalakon a különböző weboldalaknak!

Extrán kétkedőknek azt tudjuk ajánlani, hogy hívják fel a szolgáltatót, és kérdezzék meg, hogy valóban létezik-e az ajánlat és ténylegesen kapcsolatban állnak a kuponoldallal.

Ne felejtsük el, hogy ezen oldalaknak nem áll érdekében átvernie az ügyfeleit, ugyanis számukra két dolog szent: a vásárló és a jó hír. Gondoljunk csak bele, megérné egy nagy és ismert kuponoldalnak átvernie a vásárlóit? A válasz magától értetődő: nem. A precedens pillanatok alatt elterjedne a világhálón, és onnantól kezdve romba dőlhetne az a munka, idő, pénz, stb, amit a kuponos site-ok a saját üzletükbe fektettek

Címkék: biztonságos vásárlás online fizetés

Hogy is megy ez Magyarországon?

 2011.08.08. 14:23

 

A kuponoldalak magyar piaca egy évvel ezelőtt kezdett éledezni. Azóta számos szereplő jelent meg, és a kuponokat értékesítő oldalak száma egyre csak nő, úgy tűnhet, hogy a piac még közel sem telített. Van néhány hatalmas, egyértelműen nagy költségvetéssel rendelkező, marketingre sokat költő oldal, mint a Kuponvilág, és vannak a kisebb, látszólag kisebb költségvetéssel rendelkező követők, mint a Tsoonami. Természetesen az, hogy egy oldal ismertsége nem jelenti azt, hogy ajánlataik a legjobbak, sokszor nagyon hasznos, nagyszerű ajánlatokat találhatunk a kis oldalakon, melyek a legjobb ötletekkel próbálják odacsábítani a látogatókat.

A piac viszonylag fiatal, de meg kell említenünk, hogy annak ellenére, hogy folyamatosan jelennek meg az újabbnál újabb, sokszor szemet szúróan azonos sémára épült kuponoldalak, több oldal is bedőlt, ami arra utal, hogy a verseny egyre kiélezettebb, illetve sok helyen a kezdeti lelkesedés nem társult kellő tudással.

Fél éve körülbelül a piaci rést meglátva, és kihasználva megjelentek az úgynevezett kuponösszesítő oldalak(pl.: grabbit.hu, kedvezmenykereso.hu). Ezeken az oldalakon megtalálhatjuk lényegében a Magyarországon fellehető kuponok teljes palettáját, és a legjobb helyeken igen egyszerűen szűrhetjük a kuponokat, így nem veszünk el a rengeteg jó illetve kevésbé hasznos ajánlat között.

Például ha mi sportolni szeretnénk Budapesten, nyilván nem akarjuk a Vácrátótra vonatkozó teniszpálya akciót még csak elolvasni sem, inkább rászűrünk a településre, és csak a saját igényeinket kielégítő kuponok közül választjuk ki a számunkra legmegfelelőbbet. Érdemes egyébként használni ezeket a gyűjtőoldalakat, hiszen ők is a nézettség reményében akár extra akciókkal, promóciókkal próbálnak odacsábítani minket, vevőket, és amellett, hogy olcsóbban vehetünk meg egy szolgáltatást, terméket, akár extra juttatásokat is kaphatunk.

Mi a véleményed a kuponoldalakról, illetve a kupongyűjtő oldalakról? Oszd meg velünk, illetve ha bármilyen kérdésed van, mi megpróbálunk rá válaszolni! Nemsokára új poszttal jelentkezünk! Addig is kellemes kuponozást!
 

Címkék: blog magyarország év egy kupon kuponok kuponblog kuponpiac

 Kuponok, kedvezmények és akciók az interneten - ma már a csapból is ez folyik. Valószínűleg a fiatalabb korosztály számára nem ismeretlenek ezek a fogalmak, viszont annak érdekében, hogy mindenkinek egyértelműek legyenek ezek a dolgok, szenteljünk néhány sort a magyarázatoknak.

Nagyjából 2010. szeptemberében útnak indult néhány olyan honlap, amely nagy mértékű akciókat biztosított a vásárlóik számára, mindezeket kuponok formájában. Az említett honlapoknak nagyjából azon alapszik az üzleti koncepciójuk, hogy minimum ötven százalékos kedvezményt alkudnak le a magas és megbízható minőséget képviselő szolgáltatóknál és cégeknél, amiért cserébe nagy mennyiségű vásárlót tudnak biztosítani az üzleti partnereiknek. A kuponok csak akkor lehetnek érvényesek, ha a kedvezményt szolgáltató weblapon sikerül elérni egy minimális számú vásárlást (például 15 vásárló). Miután a felhasználó (ti. vásárló) megvette a kupont (online fizetéssel vagy banki átutalással), és kinyomtatta azt, azonnal fel is használhatja az aktuális szolgáltatónál.

Tehát mindenki jól járt:

-          a vevő, mert olcsón jut hozzá az általa keresett termékhez vagy szolgáltatáshoz;

-          a szolgáltató, mert nagyszámú vásárló jutott el hozzá;

-          és az oldal, mert bizonyos részesedét kapott az online „adás-vétel”-ből.

A vásárlásról és a kuponos „őrületről” röviden ennyit.

A bejegyzés második felében szeretnénk szót ejteni a Web 2.0-s vásárlásra gyakorolt hatásáról, és ezen folyamat érdekességeiről.

Napjainkban az interneten a Web 2.0 korszakát éljük, ez nem is kérdéses. Kicsit bővebben kifejtve ma már nem csak olyan netezők léteznek, akik böngésznek a világhálón és olvasgatják a feltöltött tartalmakat (Web 1.0), hanem az egyszerű „mezei user-ek” is írnak tartalmat (blogok), amit meg is oszthatnak bárkivel a közösségi médián (Facebook, Google+) keresztül. A megosztás szó és művelet kulcsfontosságú, ugyanis a generált tartalmat bárki (sokkal könnyebben) megtekintheti, kommentelheti, „kedvelheti”, és beindul a közösségi élet.

Hasonló a helyzet a közösségi vásárlás terén is. Ha egy baráti társaságnak kedve szottyant strandra menni, de nem volt elég pénzük a belépőre, akkor elmaradt a lubickolás – legalábbis a pénzhiányban szenvedők számára. Az akcióknak köszönhetően a belépők olcsóbbak lettek, így sokkal többen jutnak ki a partokra. Sőt, aki egyedül vett belépőt, de társat keresett a strandoláshoz, az megtehette a közösségi oldalakon a többi kupontulajdonos vagy szimplán a saját ismerősei között.

Az „együttes vásárlással olcsóbb ajánlatokat érhetünk el ” szlogen tehát nagy tömegeket képes mozgósítani, kialakítani ezzel a tudatos vásárló egyik legmegfontoltabb és legkörültekintőbb típusát.

Érdekfeszítő talány, hogy vajon meddig terjedhet el az akciók és a kedvezmények mértéke; lehet, hogy belátható időn belül csatlakoznak olyan ágazatok is a Web 2.0-s vásárláshoz, amelyek eddig makacsul, és „szemellenzősen” elhatárolódtak az akcióktól vagy a közösségi vásárlástól?

Természetesen a véleményeket szívesen várjuk a kommentekben!   

Címkék: web2.0 kupon közösségi vásárlás

süti beállítások módosítása